Kicsi, apró, üvegbe zárt lélek,

De ez máris szebb mint a búskomor élet.

Merthogy az üvegbura alatt,

Mi réges-rég volt mind úgymaradt.

Réges-régen, a messzeségben,

Két ifju élt nagy-nagy szépségben.

Mi lehetett mindenük megvolt,

De szivünek elég ez sem volt.

Ők mi nekik kellett elvették,

S az élet lett komor és sötét.

Körülöttük a fák a gombák,

S az eddig éneklő eperfák.

A madarak, s összes állatok,

Mind segítségért kiáltatok.

Csakúgy mint növényeknek hada,

Most már bizton védelmet akar.

S ha eztet meg nem kaphatják már,

Higgyétek, szétesik a világ.

S törékeny üvegbura alatt,

Világunk már sose lesz önmaga.