Egy kislány szüleivel sétál a standok, bódék léggömbárusok előtt. Boldogan kacag miközben édesanyja léggömböt vesz neki. A lufi kerek és piros. Egy bajszos bácsi a kislány kezére köti a zsinórt. Tovább sétálnak, édes-fahéjas kürtőskalácsot esznek, a kislány még egy hatalmas plüssmackót is kap szüleitől.
Szép lassan sötétedett, az utca standjai eltűntek, az emberek hazaballagtak. A kislányt édesapja karjába vette, és így mentek hazafelé. A kislány szép lassan elszenderült…
Anna felébredt. Itt a nagy nap amire oly rég várt. Május első napja. A főút díszbe öltözik, a jelmezes emberek felvonulnak, és az mindenki jókedvű.
Igaz csak a jómódú emberek vehettek rész az igazinak nevezett ünnepségen. Anna családja ilyen volt, de a kislánynak is feltűnt egyre kevesebb ajándékot kap, és a fekete-fehér ruhás emberek akik étellel itallal kínálták, elmentek.
Zuhanyoztak, reggeliztek. Olyan volt mint a többi nap,de valamiért mégis más. Annának feltűnt, hogy sem az anyja, sem apja nem néz rá, és nem mosolyodik el.
Elindultak. „Érdekes eddig mindig kocsival mentünk”- gondolta Anna-„és nem is szoktunk, így kiöltözni.”
Néhány perc alatt odaértek. A hatalmas sürgés-forgásban Anna az édesanyjához simult,de az nem ölelte vissza. Nem is nézett rá. Mentek ide-oda beszélgettek az ismerősökkel. Anna nagyon unta és addig cibálta édesanyja szoknyáját, míg vett neki egy léggömböt.
Anna azt gondolta jobban szemügyre veheti a lufit. Csak nézte és nézte. Egészen megbabonázta őt a nagy, kerek, piros léggömb. Anyja kezét kereste.
De nem volt ott. Körbenézett és látta édesanyját aki könnyes szemmel integetett neki. Anna futni kezdett felé, de a felvonuló emberek tömege elzárta az utat. Anna hiába futott utána, hiába kereste egészálló nap. Eltűnt.
Szép lassan a Nap is nyugovóra tért, a standok, bódék eltűntek.
Anna tejesen egyedül maradt. Szőke haját szomorúan fújta a szél, kék szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek, de hiába. A zsinór szép lassan leoldódott a kezéről, és a léggömb elrepült…
