A sivatag

Épp Egyiptomban nyaraltunk, és ezt a naplóbejegyzést egy turistabuszban írom, ami Kairóba tart.

      „Épp kitekintek az ablakon, mikor meglátom a sivatagot. Eddig azt hittem ez egy kietlen

pusztaság. Ahogy most ránézek, és megpillantom, észreveszem, hogy egyeltalán nem.

       A dűnék a széllel mintha táncot lejtenének, a Nap, ahogy minden egyes alkalommal végigjárja útját, a parányi homokszemcsék, néha a széllel repülnek, néha magányosan csillognak.

       A repülőtér felé, még útba ejtjük a piramisokat. Hatalmasak. A legnagyobb van vagy százötven méter magas. Fel nem fogható, hogy építették fel ezeket. Ez a táj híres naplementéiről. Ezt mi pont a piramisoknál láthatjuk? El sem tudom hinni!

       Ahogy a Nap lebukik a horizont alá, és ezer féle szín sok száz árnyalatával festi be az égbolt kapuját. Majd a színek egyre sötétebbek, kirajzolódnak a csillagok.

       Az árnyalatok úgy tűnnek el, mint az emlékek…

       De nem ezek!